Szemekbe zárt titkok (el secreto de sus ojos) és  a vegán brownie esete a sárgabarack lekvárral és velem

Szemekbe zárt titkok (el secreto de sus ojos) és a vegán brownie esete a sárgabarack lekvárral és velem

Minden azzal kezdődött, hogy már napok óta emlegettük ezt a filmet és nagyjából ugyanannyi ideje kívántunk egy jó kis browniet.

Egyik éjjel, ahogy befejeztük a munkát, elkezdtünk beszélgetni erről a fenomenális spanyol-argentin drámáról. Olyan sokrétű, olyan romantikus és összetett érzelmű, ugyanakkor olyan, igazán súlyos dolgokat boncolgató alkotás ez, amely napokra ad beszédtémát, és egyértelműen alkalmas arra, hogy elindítson, továbblendítsen egy olyan érdekes önismereti úton, ami kétség kívül eredményre vezethet. Nyilvánvalóan nem ettől a filmtől fogsz megváltozni, de a “Te mit tennél a helyében?” kezdetű kérdések igenis több, éjszakákig tartó beszédtémát adnak. És nem csupán ez a kérdés, hanem kérdések százai, lehetséges válaszok ezrei kavarognak az emberben a film után.

 

Ezek a szépen kidolgozott jellemek, akiket nagyszerű színészek alakítanak, azokkal a tulajdonságokkal felruházva garantáltan mindnyájunkban benne vannak. Az a kérdés csupán, hogy az adott szituációban a saját, vagy a másik ember adott plussz tulajdonságai milyen irányba vinnék/vitték volna el az egyes, filmbéli/valóságos, akár saját életünkből kiragadott szálak alakulását. Ez a film egy lehetséges út, döntések vagy éppen nem döntések (hiszen a nem döntés is döntés!) sorozata, pillanatnyi lelkiállapotok és azok következményeinek az együttese. Olyan emberi sorsok bemutatása egy bűnügy elvarratlan szálaira felfűzve, amely egy soha meg nem unható, mindig újabb és újabb gondolatokat felvető és kivétel nélkül mindig felkavaró történetegyüttest kerekítenek. Zseniális alkotás, zseniális színészekkel és történetekkel.

 

Egy film…

… egy örökidőktől tartó, beteljesületlen hatalmas szerelemről, a lélek-egó harcban a tiszta tudat győzelméről, az érzelmek elnyomásáról, a vágy BETELJESÜLÉSÉRŐL, a jelentéktelennek tűnő, ám igazán lényeges részletek fontosságáról, egy elfeledettnek hitt bűntényről, hamis igazságszolgáltatásról, az emberi jellemek sokszínű fantasztikumáról, a BÁNAT és MEGTORLÁS LEGFELSŐBB SZINTJÉRŐL, az emberi elme és lélek szintjeiről, zseniális jellemábrázolással, fantasztikus alakításokkal és megannyi, hihetetlen mély érzelemmel, fanyar humorral fűszerezve …

 

… Istenem, mennyi, de mennyi témát felvet, érzelmet és indulatot gerjeszt, közvetlen és közvetett gondolatot ébreszt ez a film. Vajon miért nem éljük meg azonnal az érzelmeket? Miért nem mondjuk ki rögtön a gondolatainkat? Mire várunk még, amikor elodázzuk, amikor inkább fájni hagyjuk, nem pedig megéljük az “akkor és most”-ot? Mi az igazi félelem? És mi az igaz szerelem? Mit jelent a szó: szenvedés? És mit jelent a megtorlás? Vagy mikor mondjuk valakire azt: megbomlott az elméje? Kell-e félnünk a rosszakaróinktól? Vajon mindenkit figyel valaki? És akik figyelnek, vajon meddig mennének el, hogy bármilyen valós vagy vélt sérelmüket megbosszulják? Milyen szintig élhető túl a lelki fájdalom? Hol ér véget az ember tűrőképessége? …

Nem tudok elég kérdést írni, feltenni, mert nincs elegendő “időm” rá. Ezt a filmet látnod kell egyszer, kétszer, és meg fogod nézni utána még jónéhányszor, mert időről időre másképp értelmezed, fedezel fel még egy picivel több részletet, mimikát, rezzenést benne…

 

 

És, hogy hogy kerül a vegán brownie éppen ehhez a filmhez?

Nem tudom, most így alakult, véletlen egybeesés, talán azért van így, hogy írhassak néhány sort erről a filmről Neked. Valahogyan ismét a gondolati körünkbe férkőzött ez az isteni, nagy hatású, argentin bűnügyi, romantikus filmdráma, ami nem mellesleg a 82. Oscar-díjátadón megkapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart, összesen 49 filmes díjat és további 34 jelölést is kapott.

a vegán brownie
Írj értékelést
Nyomtatás
Hozzávalók
  1. ½ bögre gluténmentes liszt (ezt helyettesítheted sima fehér liszttel is és gesztenyeliszttel is)
  2. ½ bögre nyírgyökérliszt
  3. 1 bögre teljes kiörlésű liszt (én itt búzalisztet használtam, de tehetsz bele rizslisztet is- ekkor picit más lesz a textúrája a tésztának, de így is isteni lesz vagy gesztenyeliszttel is kiválthatod)
  4. vanília aroma vagy 1 vanília rúd
  5. vaníliás “cukor” (én xilites vaníliás cukrot használtam 2 csomaggal)
  6. 1/2 bögre instant (édesítőszeres) kakaópor és ½ bögre keserű kakaópor
  7. ½ teáskanál sütőpor
  8. csipet só
  9. 1 bögre eritritol/xilit/édesítő (ha barnacukrot használsz, vagy agave szirupot, vagy rizsszirupot, vagy sima cukrot, nyugodtan felezheted a mennyiséget)
  10. ½ citrom héja és leve
  11. 1 bögre tisztított víz
  12. 3/4 bögre kókuszolaj
Utasítások
  1. Önts össze mindent, béleld ki a tepsidet sütőpapírral, és tűpróbáig süsd a sütid, 170 fokon.
  2. És képzeld, mi nem tudtuk megenni az egészet, és lefagyasztottam a maradékot. Ma délután vettem ki, és még ex-fagyasztottan, kvázi több naposan is isteni volt! ☺ Ismét sárgabarack lekvárral ettük és holnap is elkészítem az egész család kívánságára… ☺
Veganeeta http://veganeeta.com/

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá