Humuszos, sült padlizsános szendvics, a sietős napokra

Humuszos, sült padlizsános szendvics, a sietős napokra

Van úgy, hogy az ember lányának nincs ideje sem enni, sem inni, nemhogy ebédet főzni, amikor még a levegőt is lopva veszi! 🙂

Habár itthon vagyok Benjaminnal, mégis állandóan ezer a dolgom. Például ma a reggeli mosás még a gépben, mára a vasalás is betervezve, a jogász létem munkája – tudod, ami csak szükséges, de nem ad boldogságot – időt kér tőlem, a lelkem legújabb és szívemet oly’ kedvesen símogató gyermeke, a veganeeta is hív, és hamarosan felébred Benjamin is, aki az ébredése pillanatától kezdve majd felülírja minden önmegvalósítási törekvésem. Hajnaltól volt időm itthon mindent rendbe tenni (magamat is), Gerit útnak indítani, Bazsit oviba vinni, Benivel a délelőttöt kipipálni és most dolgozni is. 

Bébiszitterbeszoktatóban vagyunk (akkor is leírom, ha így kegyetlenül helytelenül hangzik). Végre találtam egy kedves lányt, akire reményeim szerint rábízhatom majd Benjaminunkat, heti néhány órában, hogy legyen időm végre utólérni magam.

Ma nincs főzés, csak majd estére, ma Eszti van (ő lesz a bébicsőszünk). Ismerkedünk, barátkozunk és bizakodunk, hogy anya terve lassan-lassan valósággá válik, és Esztink, új “családtagként” valóban segíteni tud majd. 

Szóval, egy ilyen nap a mai, amikor is tényleg nincs időm másra, csak arra, hogy szépen, minden maradékot rádobáljak néhány szelet, megmaradt gluténmentes kenyérre és gyorsan magamévá tegyem őket, amíg még lehet.

Először is leírom Neked a humusz általam leginkább favorizált receptjét, amit most használtam és amit elrontani nem igazán lehet. Ez ici-picit más, mint az alaprecept, mert tettem hozzá ezt-azt, a harmónikusabb ízhatás érdekében. Egyébként készítettem már nagyon sokféle ízesítéssel a csicseriborsó krémet, amik közül a másik kedvencemet is hozom hamarosan.

Szóval, nézzük egyelőre a humuszt, ami a gyors szendvicsünk elengedhetetlen alkotórészeként szerepel a mai történetben.

Humuszos, sült padlizsános szendvics, a sietős napokra
Írj értékelést
Nyomtatás
Hozzávalók
  1. 450 g csicseriborsó
  2. 2 gerezd fokhagyma
  3. 1 evőkanál halwa
  4. 1 citrom leve
  5. 2 evőkanál szezámolaj
  6. 1 evőkanál olivaolaj
  7. pici szerecsendió (vigyázz vele, mert intenzív fűszer)
  8. 1 kávéskanál eritritol
  9. 1 marék mogyoró
Utasítások
  1. A csicseriborsót, ha nem konzervben vásároltad, akkor mindenképpen be kell áztatnod néhány órára (én egy éjszakára szoktam), amíg dagira nem szívja magát. Miután kiveszed, leszűröd őket, szükséged lesz a gerezd fokhagymákra, amiket majd jól belenyomkodsz a duci csicseriborsókba. Hozzá kell adnod a citrom levét (én pici héját is reszeltem bele), a szezámolajat, az oliva olajat és reszelned kell bele egy picike szerecsendiót. Én halwaval készítem, annak ellenére, hogy szezámolajat is teszek hozzá. Ízlésed szerint megsózod, teszel hozzá eritritolt is, és legvégül egy marék mogyorót is beleszórsz. Ezt az egész cuccos csicseriborsót összeturmixolod, és amikor elérte a krémes, selymes állagot, nagyon örülsz, mert már kenheted is a kenyérkédre.
  2. Ha a szendvicsünknél maradunk, akkor még a padlizsánod fel kell vágni kb. 3 mm vastag szeletekre, és forró kókusz olajban megsütni, megpirítani mindkét oldalukat, majd miután kivetted a serpenyőből, egy kis himalája sóval megszórni. A szeleteket rápakolni a humusszal megkent kenyérkédre, ahogyan csak szeretnéd, jó sok zöldséggel a legjobb, és azonnal megenni. Ha frissen fogyasztod, pirítsd meg a kenyeredet is, és úgy tedd rá a dolgokat ☺ Előételnek, gyors ebédnek, vacsinak, uzsinak… mint bármelyik másik szendvics is, tökéletesen megállja a helyét. Ez egészséges, bűntelen, egyszerű és isteni finom.
Veganeeta http://veganeeta.com/

oxms1657

mcqc0705
jukp9842

Ez is érdekelhet

4 Hozzászólás

  • Éva
    2016-11-08 19:36

    Máris megkívántam. :-))) Remélem beválik a segítség és kicsit enyhül a zsúfoltság a napjaidban és sok ilyen élvezetes beszámolót írsz majd sok-sok finom recepttel. :-)))

  • Dr. Árvai Anita
    2016-11-08 20:07

    Évi, igazából már annyira megszoktam, hogy fel sem tűnik a zsufi. Szerintem nem vagyok ezzel egyedül 🙂 Nagyon köszönöm, hogy “hozzámszóltál”, gyere holnap is, mert megint valami finomságot hozok! 🙂 Szép estét! 🙂

  • Bélteki Melinda
    2017-03-10 11:53

    Szia Anita!
    De jó hogy rád találtam! Egyéb ilyen-olyan allergia és a hústnemszeretem ok miatt nem eszem ” normálisan” ahogy szoktak sajnálni. Glutén, tej, hús, cukor nincs az étrendemben. Viszont amilyen Őrült vagyok szoktam böjtölni ilyenkor. Elborzadva kérdezik akkor már tényleg csak fényt eszel? Ilyenkor az alkohol és az édesség is ki van zárva. Módjával eszem a tésztát, kenyereket. Nincs sütike… De ha ilyen hideg van mint ma bizony a nyers salitól megfagyok!!! Végigolvastam most egy csomó receptedet, megint találtam jókat, és persze eszembe jutott egy csomó régről ismert , csak hanyagolt is. Főzz, fotózz… Köszi.

    • Dr. Árvai Anita
      2017-03-12 12:59

      Szia Melinda!
      Nagyon kedves vagy, köszönöm, hogy írtál! Szuper vagy, hogy ilyen erős akarattal a legjobbat hozod ki a táplálkozásodból! Annak pedig külön örülök, hogy inspiráció gyanánt felkeresed a blogom. Hát én is örülök, hogy megtaláltál! További csodás napokat kívánok! Minden jót Neked! Anita

Szólj hozzá