A mi boldog Valentinunk…

A mi boldog Valentinunk…

Prológ:

  1. Kérlek, ne hidd, hogy egy újabb, nyálas Valentin napi lerágott csont következik.
  2. Kérlek, légy egy picit elnéző velem Valentin-ügyben, mert három éve ez a nap úgy vésődött be számomra, mint az új életem első napja. Tehát nem tudok róla elfogultság nélkül nyilatkozni.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy férfi – a szóban forgó időszakban – éppen Los Angelesben. A férfi rendkívül nagyvilági volt. Tudod, fantasztikus életet élt. Mindenkit és mindent megkapott, amire és akire vágyott. Míg az anyagi javakért kőkeményen megdolgozott, a nőkért csak ki kellett lépnie az utcára (se). Lehengerlő és egyszerre magával ragadó személyisége volt. Ő volt az a férfi, aki úgy tudott élni, mintha minden nap az utolsó lett volna. Imádta az életét. Imádta a munkáját (harminchárom volt csupán, de már akkor a saját cégét vezette), sikeres volt, fiatal, kedvelték az emberek és falta a nőket. Mindene volt! Látszólag tényleg mindene megvolt.

Egyetlen dolgot azonban csak kevesen tudtak Róla. A legfőbb, amire a férfi vágyott – a szóban forgó időszakban – az érzelmi biztonság volt. Addigi életében ezt a fajta nyugalmat csak nagyon kevés alkalommal, és nem is igazán hosszú időre tapasztalhatta meg. Talán nem volt képes rá. Talán nem a megfelelő tars volt mellette. Nem tudta pontosan, de abban határozottan és megingathatatlanul biztos volt, hogy nem szereti már a kalandokat. Tudta, hogy le akarja zárni azt az életet. Új lappal szeretne indulni, biztonságot szeretne adni és ugyanilyen biztonságot szeretne érezni is.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nő is. Ez a nő a szóban forgó férfitől, a szóban forgó időszakban csaknem 10.000 km-re, azaz tízezer kilométerre élt Magyarország fővárosában, Budapesten. Nem ott született, az élet sodorta odáig egy alföldi kisvárosból még évekkel azelőtt. A nő nem élt egyedül. Sőt! Az egyetlen emberrel élt, akiért bármikor az életét adta volna. Minden addiginál erősebb kötelék volt közöttük. Akivel az életét megosztotta, Őt Balázsnak hívták, és alig volt több három évesnél. Ő volt a nő egyetlen gyermeke. Ő volt a nő mindene. A nő számára az egész világot Ő, a kisfia jelentette. Nem volt sok barátja, alig járt szórakozni is (félévente talán egyszer, ha kimozdult). Akkorra már jó munkája, fizetése volt, mégis úgy érezte, hogy a szülein és gyermekén kívül nem sokan vannak mellette igazán. Jogászként dolgozott, közbeszerzési szakértő volt az egyik legnagyobb egyetemen. Mások szerint nem is volt rossz bőr. Számos dologban tudatos volt (megért már egyet, s mást), sok dologra pedig egészen egyszerűen nem maradt ideje.

A legfőbb, amire a nő vágyott, – a szóban forgó időszakban (is) – az érzelmi biztonság volt. Tudta, hogy biztonságot szeretne adni és ugyanilyen biztonságot szeretne érezni is. Azt az érzelmi biztonságot, amit a férfitől szokás kapni. Elengedte hát a múltat. Tökéletesen letisztulva teltek a mindennapjaik. Neki és a kisfiának, mindig csak együtt. A nő minden este írt. Papírra vetette mindazt, amit szívéből szeretne. Minden este leírta ugyanazt a néhány mondatot egy füzetbe, és minden este azokkal a túlontúl idealizált képekkel aludt el, amikre vágyott.

A férfi és a nő január elején regisztrált hát egy társkereső oldalra. A férfinek valami öt napos ingyenes használata volt, a nő meg már két hete nézegette a felületet, és éppen azt fontolgatta, hogy törli magát. Egyik este a nőnek jött egy üzenete (állandóan üzentek neki, de akinek válaszolt is, azokból kevés akadt).

“Szia, nagyon csinos vagy!”

“Hű!” – gondolta a nő magában. “Nah, ez a pasi mit akarhat éppen tőlem, ezzel a nem éppen kreatív beköszönővel?”

A nőnek mindig is voltak gondjai az önértékelésével, nem igazán hitte, hogy tetszhet egy ILYEN férfinek.

Elkezdtek beszélgetni, hamar kiderült, hogy a férfi éppen Amerikában van, és nem tudta, hogy meddig kell maradnia, de akár még egy év is lehetett hátra az ottlétéből (akkor már másfél éve élt LA-ben).

Minden nap beszéltek. Azaz dacára a kilenc óra időeltolódásnak, beszéltek reggel, délelőtt, délután, este és éjjel. Egész nap. Teltek a napok, teltek a hetek. A nő és a férfi életében egyszerre minden egymásról kezdett szólni.

A nő és a férfi szerelmesek lettek egymásba. Tízezer kilóméterről, a telefonon át jöttek az érzések. A NŐ ÉS A FÉRFI OLYAN SZERELMESEK LETTEK EGYMÁSBA, HOGY ILYENRŐL AZELŐTT CSAK OLVASNI LEHETETT, ők maguk csak álmodni mertek hasonlót.

A férfi egy napon bejelentette, hogy megvette a repülőjegyeket, mert hazajön. Február 14. napján hazajön úgy, hogy nem megy vissza többé. Hazajön a nőhöz és a nő kisfiához úgy, hogy sosem találkoztak azelőtt. Hazajön, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy összetartoznak.

2014. február 14. napjától ez a nő és ez a férfi örökkévaló szerelmet fogadott egymásnak. A szívük legmélyéről, a legörökkébb örökkévalóságig, ami csak létezhet.

A nő kicsi, 50 négyzetméteres albérletében kezdték az új életüket, hármasban, a világ legboldogabb új családjaként. A férfi két hónap múlva Rómában megkérte a nő kezét a római katolikus egyház első számú szentélye előtt. Ekkorra érezték igazán, hogy sorsuk megpecsételődött. Végérvényesen egymáséi lettek.

Két hónap múlva megfogant kis Benjamin abból az igaz, mindent maga mögé utasító szerelemből, amit a nő és a férfi egymás iránt csillapíthatatlanul érzett, és ami átszövi a kapcsolatukat a mai napon is. Szüntelenül és vég nélkül. 

Ma már házaspárként úgy élnek négyen a gyerekekkel, egy családként – a legnagyobb boldogságban -, mintha sosem lett volna másként.

És ezért minden egyes nap köszönetet mondanak!

Hálásan köszönöm, hogy a történetünket megoszthattam Veled.

Azt hiszem, ha ugyanezt a boldogságot kívánom Neked, akkor azzal mindent elmondtam!

A Jóisten áldjon Téged ma is!

Szeretettel:

Anita

 

 

Ez is érdekelhet

2 Hozzászólás

  • Enikő
    2017-02-14 17:11

    Kedves Anita!
    Olvasom egy ideje a blogod és már korábban is meg akartam írni Neked, hogy annyira nehéz a mai világban olyan dolgokat találni közösségi oldalakon, ami hogy is mondjam… olyan valódi, igaz és hiteles. És a Te írásaid, a képeid, az érzelmeid, a saját gondolataid, és ahogy közvetíted őket… számomra annyira valódi, annyira igaz és hiteles! Ezért olyan jó, hogy megosztod, mert ez tényleg elér az olvasó lelkéig és táplálja. Szóval köszönjük, azt hiszem, mondhatom minden olvasód nevében.  Őszintén éled önmagad minden érzéseddel, érzékenységeddel, emberi sebezhetőségeddel együtt és ez csodálatos! Igazi erő van benne. Csak így tovább!!!
    Ez volt a legszebb Valentin napi történet, amivel ma találkoztam! A Szerelmetek pedig tartson örökké és még tovább…
    Puszi és ölelés!
    Enikő

  • Dr. Árvai Anita
    2017-02-14 20:18

    Kedves Enikő! Nagyon köszönöm a soraid. Egyrészt nagyon örülök, hogy olvasol, másrészt az is boldogság számomra, hogy tetszik a blogom, azt pedig külön köszönöm, hogy hangot adtál a véleményednek. Ilyenkor mindig melegség önti el a szívem, szinte repdesek az örömtől, amikor pozitív visszacsatolás érkezik. Minden jót kívánok Neked, bízom benne, hogy a jövőben is kellemes perceket töltesz majd nálam! Én erre törekszem! Hatalmas ölelést küldök! Anita

Szólj hozzá