A prológ kommentár, a narancsos, szilvás vegán muffin kompromisszumok nélkül

A prológ kommentár, a narancsos, szilvás vegán muffin kompromisszumok nélkül

Prológ

Volt egy lány, aki mintha már egészen pici korától kezdve tisztában lett volna vele, hogy nem először van itt. Azonban mégis, vagy talán éppen ezért nagyon hosszú út vezetett az igazi önmaga megtalálásához. Valamiért sokszor “engedett” a külső nyomásnak (szülői minta), az egója diktálta anyagi valóság elvárásainak (“csináld, mert ezzel tudsz rendes pénzt keresni”), miközben egyre inkább arra eszmélt, hogy az egész létezésében már nem látja önmagát.

Egészen egyszerűen ráeszmélt, hogy már nem volt ott a saját pillanataiban.

Fentről látta magát és fogta a fejét, hogy mit művel, mégsem tudott kiszállni belőle, és a legkevésbé sem tudta másként csinálni az életet. Azt hitte, hogy él az agyonhajszolt, fáradt, kialvatlan, feszült hétköznapjaiban. Megfelelési kényszer a társadalmi elvárásoknak, a tudata által diktált normáknak, és a nap minden percében kísérlet arra, hogy túlszárnyalja “önmagát”, azaz azt a nőt, akiről akkoriban hitte, ő az.

Aztán kezdett minden, egy csapásra megváltozni benne első kisfia születésével. Őt küldte neki a Jóisten, hogy hagyjon fel az értelmetlen erőszakkal a teste és lelke ellen. Miközben a legboldogabb édesanya volt, a világ egyik legtündéribb kisbabájával, a többi intő jelet nem igazán akarta tudomásul venni. Hát persze, hogy hibát, hibára halmozott.

Azt hitte, sikertelen.

Akkoriban valahogy másképp képzelte a sikert.

Kezdte azt hinni, hogy az a nő, akit nap, mint nap a tükörben lát, ő maga. Hajszolt valamit, ami sosem volt az övé, de neki mégis kellett. Kellett annak a nőnek, aki az egója által diktált életet “élte”.

Azaz próbálta élni, miközben számtalan kísérletet tett a beilleszkedésre abba a valóságba, amit az egója vetített elé. Úgy, hogy mindebben a beilleszkedési folyamatban sorozatosan “sikertelenségre” volt ítélve. Vívódott éjjeleken át, figyelmeztették fentről, hogy ÁLLJ MEG!, de ez a nő, aki én voltam akkor, nem hallgatott a jelekre. És habár felismerte őket, nem tanult belőlük, pedig tudván tudta, hogy mit kellene tennie. ENNEK ELLENÉRE NEM TETTE MEG! Egészen addig, amíg készen nem lett arra, hogy az érzelmi biztonság beköltözzön az életébe. Abban a pillanatban, hogy elengedte az egója által diktált és hajszolt eszméket, engedte lecsillapodni az akkori önmagát, élőtérbe engedte a lelkét, minden megváltozott. A nő megtisztult. Megnyugodott, én lett.          

 

Megjöttem. Megjöttem magamhoz. Egyszerre engedtem, hogy visszaköltözzek a testembe. Óriási utazás, hatalmas ívű magasságok és mélységek után nem tettem mást, mint magamra találtam.

Egészen addig, amíg elnyomtam magamban azt, aki vagyok, addig nem éreztem jól magam a bőrömben. Miután felismertem az igazi önmagam, a Jóisten hozzásegített a valódi sikerhez, az érzelmi biztonsághoz, az egzisztenciális kielégüléshez. Miután a testemben én kezdtem el élni, minden megtalált, amiről egészen addig csak álmodozni mertem.

 … 

Hangok, ízek, illatok, helyek, tapintások, arcok, kisugárzások, személyek, lelkek ismerősségéről szeretnék beszélgetni veled. Biztosan átéltél már déjà vu-t, vagy valami olyan, megmagyarázhatatlan érzést, ami után egészen bizonyos lettél benne, hogy nem az első, abbéli tapasztalásod az. Az életben. És, hogy melyikben, hát itt kezdődik a reinkarnáció, mint a lélekvándorlás, az újra megtestesülés elmélete. Hogyan nevezzem? Elméletnek, ténynek, tézisnek, vagy hívjam csupán feltevésnek, hiedelemnek? Elhiszed, hogy léteztél már? Elhiszed, hogy nem először jársz itt? Nem ez az első, földi “létmegtapasztalásod”? Elhiszed, hiszed, érzed, tudod, vagy hallottál már róla, és elutasítod? Nyitott vagy rá? Kinyitottad a szíved e témában annyira, hogy tapasztalhass is nem éppen e materiális világunkkal szorosan összefüggő, itt kézzel tapintható dolgokat? Képes vagy befogadni a reinkarnációt, mint élményt? Akár testközelből, hogy tanulhass, hogy régi/új élményeket tapasztalhass?

 

Szeretnék elmondani egy történetet Neked. Habár már kislány koromtól kezdve, valamiért mindig ügyvéd szerettem volna lenni (talán nagyapám motivációja után), az is hamar kiderült számomra (és a környezetem számára is), hogy azért jöttem a világra, hogy valamilyen módon nagyon szorosan kapcsolódjak embertársaimhoz úgy, hogy segíthessek, meghallgathassak, reagálhassak, elmondhassam, megoldhassam, vagy legalább is kísérletet tegyek rá. Ezért tűnt (némi külső nyomásra ugyan) a jogi egyetem egyértelműnek, hiszen az ott tanultak által, a legfelsőbb eszközzel, a jog eszközeivel (gondoltam én akkor) segíthetek embertársaimon.

A pályafutásom során azonban az is nagyon hamar napvilágot látott, hogy nem ez az én fórumom, nem a jogon keresztüli, mások életének megtapasztalása és az az utáni segítségnyújtás az én létfeladatom.

Egészen másban voltam igazán szívből jó.

 

Sok-sok évvel ezelőtt, egy reinkarnációs utazás során láttam magam. Láttam magam egy saras, esős utcában álló üzletben, szakadó esőben, egy nyikorgó, üvegkazettás, fa ajtós szatócsbolt középbarna, tölgyfa pultja mögött. Barna hosszú szoknyában, ugyanilyen főkötővel, zöld köténnyel a derekamon. Piros pozsgás, boldognak tűnő arccal, nagy szemekkel álltam ott, a szatócsboltban, az üzlet tulajdonosaként. Tudod, hogy mit éreztem? Mindent beragyogó derűt éreztem, azt éreztem, hogy mindenkit szerettem és mindenki szeretetett engem is. Én voltam ott a Mindenki “Jóságosa”. Nem csupán a boltos, a néha étellel – és itallal kínáló, hanem a mindig és mindenkor meghallgató, erőt adó, lelket ápoló voltam. Éreztem ezt a “hatalmat”, az ebből fakadó erőmet. És éreztem, hogy nem csupán nekem ad erőt a szeretet, hanem a városka többi tagjának is erőt ad az én szeretetem.

Főleg nők jöttek.

Tudom, hogy akkor nem lehetett saját gyermekem, ezért mindenki gyermekét sajátomként szerettem.

… Milyen érdekes ez …

A mosollyal, a szeretet mindent legyőző energiájával, a jószívűséggel, kedvességgel átitatott napokkal határtalan boldogságot éreztem.

 

A jelenben a második kisfiam születése nyitotta ki igazán a kapukat. El kellett telnie harmincegynéhány évnek az életemből, hogy rájöjjek arra, hogy mi az én valóságos utam. Tudod mit? Amikor a Jóisten a kezembe adta ennek az útnak a lehetőségét, felismertem, hogy igen, most jött el az idő, hogy elfogadjam ezt az ajándékot, és őszintén magamba nézzek, letegyem az eddigi pályámat, és rálépjek a saját magam útjára.

Minden a bloggal kezdődött, a mi kis blogunkkal Kedves, és szépen fokozatosan jött a felismerés. Amikor már azt hittem, minden boldogságom megvan, ennél nem kívánhatok többet, akkor elkezdtük fizikailag is megvalósítani életem tulajdonképpeni és legigazibb vágyálmát (itt most csak a materiális síkról beszélek, nem az érzelmiről). Ténylegesen beleborzongtam, amikor rájöttem, hogy Atyaég, immáron 35 évesen ugyan, de megvalósul az út, ami kijelöltetett. “Boltos” (érts ezalatt egy üzletet, vendéglátóegységgel) szeretnék lenni! Isteni italokkal itatni, felséges étkekkel etetni, mindemellett szép dolgokkal elhalmozni, szeretettel “hozzádállni”, valósággal én lenni, kiteljesedni ebben a feladatomban is. Nem csinálni mást, mint adni önmagam. 

Néhány évvel ezelőtt, amikor a hitemből, a lelkemből és önmagamból kezdtem el élni igazán, minden jó megtalált, amiért előtte egóból, kötelességből küzdöttem. Az érzelmi biztonság mellett, kétgyermekes édesanyaként, a világ legfantasztikusabb férjének feleségeként megadatott, hogy megtaláljam önmagam.

Amint nem tisztán egóból, kötelességből, elvárások miatt kezdtem el létezni, megkaptam az utamra vezető iránytűmet. Itt van a kezemben, és vezet.

Ráléptem az utamra hálával, szívvel, lélekkel, türelemmel, hivatástudattal, lelkesedéssel és felelősségtudattal, örömmel, kissé naivan, ám annál nagyobb hittel, szorgalommal és nyitottsággal.

És, hogy mindezt miért mondtam el Neked? Azért, mert tudom, hogy Benned is dúlnak kételyek, vannak hasonló gondolataid, és bizonytalanságaid. Ha nem is azonos okok miatt, biztos vagyok benne, hogy gondolatokat ébresztettem.

Ez volt a célom. Szégyenérzet és visszafogottság nélkül.

Engedd, hogy eluralkodjon rajtad Önmagad, és hálás leszel, amiért ezt az utat választottad!

Tudd, sosem késő változtatni, és felvállalni azt, amiért ma még lehet, hogy a szégyenérzet gyötör.

A prológ után szeretettel ajánlom a világ legegyszerűbb sütikéjét, ezúttal naranccsal, szilvával és fahéjjal, természetesen vegánul, glutén – és cukormentesen. 

 

Vegán, narancsos, szilvás, fahéjas muffin
Írj értékelést
Nyomtatás
Hozzávalók
  1. 200 g zabliszt
  2. vanília aroma
  3. ½ csomag sütőpor
  4. ½ kávéskanál szódabikarbóna
  5. 1 dl víz
  6. fahéj
  7. 1 dl zabtej
  8. ½ narancs leve
  9. 2,5 evőkanál kókuszolaj
  10. eritritol (kb 70 g)
  11. kb. 130 g szilva
Utasítások
  1. A szilvát mosás után fahéjal és eritritollal megszórtam és félre tettem. Mindent összeöntöttem, keverőtálban egyesítettem (kókuszolajat felolvasztottam egyébként), hozzáadtam a szilvát és szilikonos muffinformákban megsütöttem 180 fokos sütőben.
  2. Nagyon gyorsan elkészült, nagyon gyorsan elfogyott és bármikor, bármiből elkészíthető.
Veganeeta http://veganeeta.com/

Ez is érdekelhet

Szólj hozzá