Nincs eleje, nincs vége, nincs címe, csak … szeretettel

Nincs eleje, nincs vége, nincs címe, csak … szeretettel

És akkor azt mondta az Úr, az Ő esztendejének 2017. évében, abból is az első havának 28. napján, amikor is szabad szombatot ünnepelt együtt a család: “Ma Gyermekem a kezedbe adom az ÉLETET! Az életed újra.”

És a Gyermek elfogadta az életet a Jóistentől és azon nyomban megígérte, hogy ezentúl vigyázni is fog rá. Az Úr elmosolyodott és azon a napon megadta az Ő Fiának a második esélyt. A másodikat arra, hogy élhessen.

És a tegnapi napon a Jóisten apukámnak kezébe adta az új élet lehetőségét. Mindvégig vele volt, nem hagyta magára, csak ott ült a vállán, minden egyes lélegzetvétellel erősítve az ő drága szívét. Érezte, hogy nélküle meghalna, ezért azon a napon, minden eddiginél nagyobb szüksége volt Rá. Az igazi isteni segítségre.

A Jóistenhez:

Hiszen tudod, mennyire hálás vagyok Neked azért, amit a családunkkal teszel. Hogy minden helyzetben védelmezel minket, hogy segítesz, hogy segíthessünk önmagunkon, segíthessünk másokon, hogy megélhessük az igaz hálát, a végtelen szeretetet és odaadást. Nem lehetek eléggé hálás, amíg a világon vagyok, és azon túl, hogy apukám a tegnapi nap után velünk van, és velünk is marad!

Gyorsan öleljétek át, akit szerettek! Hamar menjetek oda Hozzá, és szorítsátok magatokhoz, amennyire csak tudjátok és amilyen hosszan csak lehet. Minden egyes napon ne “csak” gondoljátok, tegyétek is meg egymásért! Ha gyorsan éltek, hát picit lassítsatok le, ha régen láttátok, nosza, induljatok Hozzá, ha mostanában nem mondtátok, itt az ideje elmondani, eljött a napja megtenni, megérezni, megérteni. Nem mondhatunk elég köszönetet értük, az életünkért, az egészségünkért és boldogságunkért!

 

***

 

Nem volt szándékomban írni a múlt heti buszbaleset áldozatairól, de úgy érzem, most mégis írnom kell. Bár szavakkal nem kifejezhető az, amit éreztem, éreztünk. A családok mérhetetlen tragédiája úgy érintett meg, hogy egészen egyszerűen képtelen voltam beszélni, még inkább írni róla Nektek, mert úgy éreztem, hogy minden egyes szavam hiteltelen lett volna, mert azt a tragédiát képtelenség felfogni, azt az érzést képtelenség érezni, kívülállóként átélni, mert az maga a vég lehet.

Az élet minden értelme odavész, nincs tovább, nincs többé miért, kiért, csak a megsemmisülés van. Soha, a legádázabb ellenségednek sem kívánhatod, hiszen nincs édesanya, aki ezt érdemli, nincs édesapa, akinek ezt meg kell élnie és nincs gyermek, akinek ne járna több.

Azonban vannak, akiknek ez adatott és ez volt megírva ebben a földi létben, ebben az életben. Felfoghatatlan és megemészthetetlen. Mindörökké.

Ez is érdekelhet

2 Hozzászólás

  • Juhász Zoltán
    2017-02-08 08:30

    Köszönöm Kislányom, köszönöm…

  • Dr. Árvai Anita
    2017-02-13 21:23

    SZERETLEK APU!

Szólj hozzá