… tényleg a világ legegyszerűbb kajája, és tényleg baromira hizlal, de a fene egye meg, ha egyszer annyira nagyon finom…!!! Egy kis “polentapuliszkamálé” miatt még senki nem került a Purgatóriumba, nem? 🙂

Apropó, Purgatórium… szoktál mélázni a valláson? Vagy a nemvalláson? Konkrétan nem arra gondolok, hogy hiszel-e a Jóistenben, vagy vallásos vagy-e, mert szerintem az Isten mindegyikönkben külön-külön ott van. Ha Benne hiszel, azt gondolom hogy magadban is hiszel. Ha magadban hiszel, akkor valamiért azt képzelem, hogy kell lennie hitednek abban is, hogy Valaki segít, támogat, vezeti a kezed és mindig Őrangyalként melletted van.

A mindap Bazsi kérdezgetett a Jóistenről. Teljesen szabad utat adok neki abban, hogy hisz-e vagy nem, nagyjából ugyanazt mondom el ilyenkor, nyilván nagyon kibővítve és a számára érthető módon, mint amit fent leírtam. Szóval az ő kis kérdései nyomán indult el a gondolatunk Gerivel azon az estén. Két rendkívül érdekes és kívánatos témáról kezdtünk beszélgetni. Az egyik a Pokol és a Mennyország kérdése volt, a másik téma pedig – már nem is emlékszem, hogyan jutottunk el odáig -, az a dollármilliomos üzletemberek világa volt. Ezzel kapcsolatban hallgattunk is jónéhány videót, ha úgy tetszik műsort, amelyekben egytől-egyig néhány, – a milliárdos üzletemberek közül, – elmondta a tutit. A saját receptjüket osztották meg a Nagyérdeművel, ami a jelenlegi állapotukhoz; a gazdagsághoz vezetett. Elmesélték a jó döntéseiket, a lényeglátásukat, a tehetségüket, az érzéküket a jó, a kiváló lehetőségekhez. Tudod, hogy mi volt az, amit az esetek többségében kifelejtettek a mondandójukból? A Jószerencsét, a Jóistent (aki akár önmagában is lakozhat), a véletlenek összejátszását. Szó volt a rengeteg munkáról, a pénz/idő/energia nem sajnálásáról, amik már önmagukban óriási dolgok, azonban a lélek dolgai, az ő legbelsőbb érzéseik valamiért nem kerültek napvilágra. Egészen egyszerűen nem beszéltek róla. 

Mindnyájan “hatalmasságokat” (az egó szemszögéből vizsgálva) hoztak létre. Hiszen óriási dolog önmagában az, ha valaki képes az álmaiért küzdeni, tenni, napról napra azokért hajtani. 

Mindeközben hol van ő! Ő!? Ő maga, teljes valójában, kendőzetlenül, a háromezer dolláros öltönye nélkül, a Bugattija, okostelefonja hatótávolságán túl! Boldog ő, Ő, elégedett ő, Ő!? 

Istenem, hát persze. Sok-sok összetevője van a válaszomnak. 

(Sokáig tudnánk erről beszélgetni Veled…)

Számot vetni, egymagadban, csendben, saját magaddal bizony előbb, vagy utóbb elkerülhetetlen. 

Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy mindamellett, hogy az élet tele van buktatókkal, amikből fel kell tudni állni, amiket így, vagy úgy le kell tudni küzdeni, túl kell élni, azért az élet számos alkalommal ad is ám! Méghozzá pozitív dolgokat. Természetesen jó alaposan meg kell dolgozni mindenért, – ami tiszta sor -, és egészen egyszerűen isteni tehetségű, és pénzteremtő képességű emberek léteznek, akik tényleg, bármibe is kezdjenek is, arannyá változik, de önmagában már ezért is hálásnak lehet lenni, nem igaz?

Hálásnak a véletlenek összejátszásáért, amik az adott pillanatban hozzásegítenek minket ahhoz, amit nagyon szeretnénk. Írtam már Neked a háláról, arról a fajta alázatról, ami igazán az egekbe emel minket.

A lényünket mutatja meg, ami igazán segít abban, hogy a földön maradva repüljünk. 🙂

A hangzatos kijelentések mellett, a tuti recepteket hallva úgy éreztük azon az estén, – és egyébként még inkább megerősödött bennünk -, amit napról napra, minden egyes napon érzünk: mérhetetlenül hálásak vagyunk mindenünkért, amink van. A gyerekekért, az egészségünkért, minden egyes lélegzetvételünkért hálásak vagyunk. Egymásért, a szeretetért, azért, mert alázatot, kitartást és szeretni tudást is kaptunk erre az életünkre. 

Oh, és az alaptéma, a Pokol és Mennyország kérdése nyitva maradt.

Honnan tudjuk, hogy az életnek nevezett, általunk valóságnak hitt rendszer az, aminek látszik?!

Honnan tudjuk, hogy ez az a hely, amit most a tudatunkkal felfogunk, amit érzékelünk, a jelenbeli valóságunk nem igazából az a hely, ahová újra és újra tanulni járunk vissza, hogy ez a hely nem maga a Pokol, ahová egészen addig fogunk visszakerüni, amíg meg nem tanuljuk a leckét. És ugyebár mindig nehezebb és nehezebb formában kapjuk meg, ha nem sikerül valamit megoldanunk.

Miről számolnak be azok, akik már jártak a halál kapujában? Beszélnek fehér fényről, egy hihetetlenül kellemes érzésről, egy olyan vonzásról, ami csak úgy hívja őket, mágnesként vonzza az ottmaradásra.

Mégis, milyen magasztosan, és emelt fővel nyilatkozunk arról, aki megjárta ezt, és visszatért. Vissza kellett jönnie, van még életfeladata. Itt, velünk, a fizikai valóságunkban. Ebben a korlátok közé szorított “valóságban”, amit mi a mindenségnek érzékelünk.Hiszen itt akarunk maradni. Ebben a tudatállapotban, a földi kisded dolgainkkal, ha úgy tetszik; kincseinkkel, a tárgyaink, a szeretteink és tapitható dolgaink vonzásában, vagy rabságában. (?) 

Vajon milyen odaát? Korlátok nélkül, test nélkül, “csak” azzal a tudással, aminek folyamatosan a felszínét kapargatjuk (bocsásd meg ezt a kifejezést) és amiről azt hisszük, hogy óriási. Vajon milyen az, amikor csak a lelkünk van? 

Atyaég, hát valójában nem az az igazi ki/beteljesülés? 

Magasztos feladat ez a földi lét valójában, vagy inkább esély arra, hogy befejezze, megoldja, beteljesítse/sük azt a feladatot, amiért itt vagyunk. (?) Azért, hogy aztán már “Ott” maradhassunk és ne kelljen többé megszületnünk “ide”…

Hmm, olyan érdekes kérdések ezek.

Erről is úgy beszélgetnék Veled…

Summa-summárum itt vagyunk, itt “élünk”, és ezt a létet próbáljuk a legjobbá tenni. És ahogyan Mindenki életében vannak nehézségek, a miénkben is van, azonban amíg egymásnak vagyunk, baj nem érhet. A biztonság, a családi összetartozás, a “MI” visszavonhatatlan érzése hozzátartozik a létezésünkhöz. Itt, ebben a fizikai valóságban, mi ezt így értékeljük.

Azóta az este óta, hogy a legtutibb tuti receptünk is megvan a milliárdos léthez, még inkább megnyugodtunk 😀

Jöjjön a puliszka vegán alaprecept, ami azért jó, ha van nekünk, mert a kukoricadara és némi rávaló talán minden háztartásban akad. Együk mértékkel és jóétvággyal! 🙂