Vegánságom története

Nem hittem, hogy ennyire nehéz az embernek önmagáról beszélnie. Önmagáról beszélni és közben a tárgyban maradni. Ez még nehezebb.

Idén harmincnégy éves vagyok, és képzeld, azt hiszem, ráadásul szent meggyőződéssel, hogy én vagyok az egyik legboldogabb nő a Földön. Két szuper kisfiú édesanyjaként, egy hihetetlenül fantasztikus férj feleségeként megtalált a valódi boldogság.

Igazán hálás vagyok, mert minden egyes napomban rengeteg boldog pillanat az enyém. A három fiú a mindennapi boldogságom elsődleges forrásai. Ők és a Jóisten (őrá később kitérek) pedig az igazi szövetségeseim, bármiről is legyen szó.

Ha a tárgynál, tehát a vegánságom történeténél maradunk, akkor nem kell hosszan visszatekintenünk az időben. Már csak azért sem, mert nagyon is szerettem a húst, élvezettel fogyasztottam a húsos ételeket, egészen jónéhány hónappal ezelőttig.

Az a tény, ami ezt megváltoztatta, nos, valójában az ösztönzött az írásra.

Ahhoz azonban, hogy erről írjak, kicsit vissza kell utaznom az időben, egészen 2006 novemberéig.

Huszonnégy éves voltam mindössze, amikor az a bizonyos hárombetűs kór ijesztett rám úgy, hogy elvette tőlem az egyik petefészkemet.

Abban az évben sokminden megváltozott. Ekkor kötöttünk egyébként életre szóló barátságot Jóistennel is. Nem szégyellem bevallani, hogy azelőtt felé se néztem. Azóta főként Neki, a hatalmas szerencsének, és az orvostudománynak is hálás vagyok.

Szóval ez volt az az év is, amikor kezdtem tudatossá válni. Úgy általánosságban magamra (gondoltam ezt akkor), de az étkezésemre mindenképpen – hogy a tárgyban maradjak.

A rák kezdte számomra bebizonyítani, hogy a táplálkozás az egyik legfontosabb alappillére egészségünknek. Én meg huszonnégy évesen igenis elkezdtem – akkori önmagam szent meggyőződése szerint – tudatosan étkezni.

(Itt most szándékosan nem írok a lelki, szellemi, mentális és egyéb fizikai fejlődési útról, állapotokról, mert ha a jövőben olvasol, hamar megismersz majd.)

Ez a tudatos táplálkozás az évek során egyre inkább azzá vált. Sőt, amikor saját családom lett (akikről szintén írok még), már semmit nem bíztam a véletlenre.

Szigorú szabályok azonban csak az én étkezésemben vannak, amelyeket néhány hónapja még inkább átértékeltem.

Az indoka, nos, az egy nem éppen jó véreredmény volt (aminek az okát egyébként most is kutatják az orvosok).

(Persze én egészségesnek érzem magam és meggyőződésem, hogy az is vagyok.)

A lényeg, hogy egyik pillanatról a másikra tehát vegán lettem.

Nincs az életemben már semmi állati, semmi glutén és semmi finomított cukor (ez a két utóbbi eddig sem voltak jelen). Ezért a receptjeim is mentesek mindezektől.

Átadni szeretném az érzéseimet, a gondolataimat, az ételeinket, egy picit abból a gondolatiságból, amit magunkénak tudunk. Sok információt, amiről aztán beszélgethetünk. Te meg én, akár együtt is.

Úgy szeretném, ha szeretnél olvasni,

úgy szeretném, hogy amikor majd a konyhádban a receptjeimből étel lesz, azt mondanád: hmm, de finom!

Úgy szeretném, ha az írásaim által adnánk egymásnak,

ha te is írnál nekem! Valamit, bármit, mindegy mit, csak írj!

Legyünk hatással egymásra, csináljunk valami olyat, ami jó érzéseket kelt bennünk!

Most én kezdem, főzök, írok, tovább gondolom, azután tudod:

Te jössz! ☺

Lépj kapcsolatba