Lássuk, mit is ígértem: azt, hogy hozom a dédi almafőzelékét.
Hát, meg is érkeztünk, azonban az úton idefelé rá kellett jönnöm, hogy ez bizony már réges-régen nem dédi almafőzeléke és egyébként dédi nem is az én dédim, hanem a gyerekeimé, nekem pedig az édes-édes nagymamám – hogy tudd. 🙂 Csak ráragadt a dédiség, ahogy megszülettek a kölykök. Tudod, mint ahogyan anyuékra is ráragadt a mami és papi megszólítás.
Tehát akármennyire is szeretném, ez bizony már (nagy, mélyről jövő sóhaj, biccentéssel, enyhe fejleszegéssel), nem dédié, hanem a mi almafőzelékünk. Olyannyira a miénk, hogy sem tejföl (még emlékszem az ízére), sem cukor (oh, a néma gyilkos mennyire is tud hiányozni néha), sem pedig fehérliszt (ha nem lennék rá érzékeny, és nem tudnám, hogy vele is hatalmas gondok vannak, ÚGYENNÉM) nincsenek benne.
(Merthogy nem szabad elfelejtenünk, ez még mindig az általam vezetett konyha, állati fehérje, cukor és gluténtartalmú liszt nélkül. Értünk! Értetek! Szenvedélyből és szeretetből. Mindenkinek.)
…
Szóval, ha újrakezdeném ezt a történetet, egy párhuzamos valóságban, akkor azt mondanám: “Úgy szeretném, ha ez dédi almafőzeléke lenne, és ugyanolyan íze is lenne, meg ugyanolyan hőmérséklete is lenne, meg a rántott húsnak is ugyanolyan ropogós, disznózsírban tocsogós bundája lenne, amit hozzá eszünk majd …
… és következne a leírása a nagymamám almafőzelékének.”
Ehelyett ma szeretném megmutatni Neked azt az almafőzeléket, amit én készítek, amit nemcsak bűntetlenül, hanem hatalmas élvezettel is fogyaszthatsz. Csupán a jóllakottság és az “akarok még” együttes utóérzésével párosulva.
Fogadd szeretettel! Olyan szeretettel, mint amilyennel dédi nekünk készítette az övét, és amilyennel én a családomnak készítem a mi almafőzelékünket.
(a csicsókával ettük, tudod 🙂 )
- 4 gigaméretű jonagold alma (ha kisebb, lehet több is, ha nem jonagold, akkor is finom lesz)
- 3,5 evőkanál gesztenye liszt
- eritritol/stevia
- fél kávéskanál fahéj
- csipet só
- egy vanília rúd közepe
- egy citrom reszelt héja, és a felének a leve
- legalább 1,5 dl zsíros, gazdag kókusztej (a literes, papírdobozos ehhez a recepthez nem jó, akkor inkább cocomast használj)
- Szükséged lesz almára. Alma mindenképpen kelleni fog. 😉 Én ehhez a recepthez gigantikus méretű jonagold almákat használtam (sajnos a méretük elárulta, hogy nem bio termesztésből származtak). Jól megmostam, megtisztítottam, újjpercnyi darabokra felvágtam, és persze, hogy megkóstoltam mindet! ☺ Fontos, hogy mielőtt elkezded főzni őket, észben kell tartanod, hogy az almák főzési ideje nagyon nagyon rövid, és nem szeretnek sokáig rotyogni. Tehát, én ehhez az alma mennyiséghez egy öt literes edényt használtam, engedtem bele tisztított vizet, beletettem az almákat, és hagytam, hogy úszkáljanak picit. Így együtt az edény körülbelül kétharmadát foglalták el. Ahogyan főttek az almadarabkák, néhány perc alatt elkészítettem azt a – ha úgy tetszik – habarást, amit tíz perc főzés után tettem rájuk. Abba kellett a gesztenyeliszt, az eritritol/stevia (a mennyisége a Te édes, vagy nem édes szádtól függ), a fél mokkás kanál fahéj, a csipet só, szegfűszeg, egy vanília rúd közepe, alaposan kikapargatva és (!) egy egész citrom összes héjja reszelve, valamint ezen szóban forgó citrom felének a leve, pici víz az alma alól, hogy könnyebb legyen mixelni, végül pedig a jó gazdag, zsíros kókusztej vagy cocomas, amitől annyira, de annyira krémes lesz a főzelékünk, mint a dédié a tejföltől. Amikor megvan ez a keverék, jól össze kell ráznod, és az egészet rázuttyantani a készenlétben álló almadarabkákra. Keverni rajtuk néhányat jobbra, néhányat balra (! ☺), picit még megrottyantani, ami tényleg csak pár perc legyen, majd elzárni a főzőlapot.
- Ez után nincs más dolgod, mint várni… várni… várakozni, amíg ki nem hül kicsit. Addig várni, hogy amikor már nem égeti szénné a nyelveteket, azután azonnal megegyétek valami szuper kaja mellé, vagy csak magában, vagy desszertnek… vagy pusztán élvezetből azért, mert enni olyan nagyon jó!!! ☺
