Amikor gondolkodtam, hogy mi lehetne a címe ennek a bejegyzésnek, voltak hangzatos címjelöltjeim, mint az “Egyél és gyógyulj!“, vagy “Az öngyógyítás művészete”, vagy a “Hogyan gyógyítsd meg magad 120 nap alatt”. De voltak elcsépeltek is, mint a “Csodák igenis léteznek”, vagy a “Mikulás idén csodát hozott ajándékba nekem”.
Tudod mit? Legszívesebben mindet adnám. Mind az összes címet kiírnám oda fel, a legelső sorba. Csakhogy mindenképpen választanom kellett egyet, ezért végül maradtam annál, amit e pillanatban legfelül látsz.
Ha olvasod a blogot (nagyon köszönöm), akkor biztosan láttad a Vegánságom története című, egyik első bejegyzést, amelyben többek között írtam Neked arról is, hogy mi volt a legfőbb célom ennek az oldalnak az elindításával, mi a célom ennek az életmódnak a betartásával.
Sokkal inkább lett küldetés ez számomra, mintsem egy általam írt cukor –gluténmentes és vegán diétáról szóló blog, a saját receptjeimmel. Elsősorban természetesen mindez önmagam számára lényeges, aminek a legelső hozadéka a tesztalany, azaz önmagam egészsége, illetőleg az, hogy Te, Ti, mindannyian lássátok, olvassátok, később majd halljátok is azt, hogy micsoda őrült nagy jelentősége van a tiszta táplálkozásnak. A tiszta életnek. A tiszta gondolatoknak. A tiszta létnek. Szeretném, ha velem együtt tapasztalnád meg az áldásos hatását, ha együtt mennénk, radíroznánk le a rossz szokások nagy részét életünk lapjairól.
Megéri, nekem elhiheted!
Gyere, fogd meg a kezem, hadd vezesselek picit.
Tudod, írtam a Vegánságom történetében a rossz véreredményekről és a nem jó ROMA index értékről (Ca-125 – tumor marker és He-4 tumor marker összetett mutatója), csupa nagy betűvel.
Azaz várj csak!
Konkrétan nem írtam le, hogy mi is volt valójában az anomália, ami az azonnali életmódváltásra sarkallott.
Hát ez a bizonyos ROMA index volt az oka, mert magas kockázatot mutatott petefészekrák tekintetében.
Azután a vérvétel után elmentem egy ultrahang vizsgálatra is, amely teljesen tisztának mutatta a megmaradt petefészkemet, viszont a vastagbelemen 20 cm szakaszon gyulladást látott. Szuper, gondoltam magamban, az autoimmun is rendetlenkedik (még Benivel voltam terhes, hogy megállapították).
Most orvosi tanácsra várnom kellett. Két hónappal ezelőtt, a nem jó tumor marker eredményekkel elmentem egy ismételt ultrahangara, ahol a megmaradt petefészkemen láttak néhány oda nem illő képletet. Az egyik jó nagy is volt ráadásul (e bejegyzés írásának pillanatában még nem tudom, hogy az eltűnt-e).
Elindultak a gondolataim… fuh, iszonyú érzés volt mindezt újra, 10 év után átélni.
Hát, gondoltam magamban, ennek fele sem tréfa. Megzuhantam. Persze csak amíg haza nem értem. Budapestről hazáig mindent átgondoltam és mindent megbeszéltem. A Jóistennel meg Önmagammal.
Megdumáltuk, hogy egészséges vagyok, csak még jobban oda kell figyelnem magamra, és ha ugyan pillanatnyilag lehet, hogy úgy tűnik, gáz van, ennek ellenére MEG TUDOM GYÓGYÍTANI MAGAM!
Másnaptól az életünk ment tovább. Éltük a magunk szeretetteljes, már-már a kívülálló számára talán érzelmileg túlcsordult kis életét. Balatonalmádiban, a szeretetkuckónkban, a világ egyik legboldogabb családjaként.
Betegségtudat nélkül.
Eszméletlen sokat röhögünk, állandóan ölelkezünk, tényleg, mi vagyunk az “ölelkezős család”, hatalmasakat beszélgetünk, amennyit csak tudunk, együtt vagyunk.
A szeretet minden egyes pillanatunkat átjárta, és átjárja a mai napig. Örökké! Önmagában már ez egy óriási gyógyír akármilyen bajra.
A szerelmemben és a gyermekeim tiszta kis lényében való elmerülés, a mindennapok csodáinak újra és újra történő felfedezése, megélése a legmaximálisabb értelemben vett ORVOSSÁG!
Tudod, olyan nagyon hálás vagyok! Hálás mindenért, ami körülvesz minket. Egyszerűen tényleg minden egyes nap én a lényem egészével hálás vagyok!!! A szívem teljes valójában kinyitva megköszöni a lehető legőszintébben mindazt, amit érzek, látok, hallok, felfogok, amivel és akivel érintkezek.
(Még azt is, amit nem kívánok az életünkbe, azt az egyetlen konkrét dolgot is, képzeld, még azt is megköszönöm. Minden egyes napon, mert hiszem, hogy azzal, hogy szeretettel táplálom, megváltozik a minősége. Ezen egyébként iszonyú sokat dolgozom.)
Nagyon erős lelki hattér és önmagadba vetett hit szükséges ahhoz, hogy a rossz felé legalább neutrális vagy még inkább pozitív érzelmekkel viszonyulj, nagyon kemény munka. Magadban. Elengedtehetlen hozzá a stabilitásod, amit esetünkben egymásnak biztosítunk és köszönhetünk. Azért vagyunk ennyire erősek, mert megingathatatlan a kötelék közöttünk. A családunk időtlen egysége a leghatalmasabb erőnk, amit egymás iránti szeretetünk mozgat.
És hogy mit tettem még?
Elkezdtem újra és újra nagyon figyelni. Figyelni mindenre és mindenkire. Nem görcsösen, csak lazán. Érezni nem csupán a körülöttem élőket, hanem érezni az igazi illatokat, az igazi ízeket, érezni a dolgokat is. A felfoghatatlant is érezni. Elkezdtem igazán érezni az igazat, és végre lett erőm megtagadni magamtól a rosszakarómat. Erőt kaptam a Jóistentől, az Univerzumtól az ösztönösségre, a tiszta ösztönösségre. Nem tudom, hogy hogyan írhatnám le értehetően ezt Neked.
A tiszta ösztönösségben számomra határtalan nyugalom uralkodik és még annál is hatalmasabb biztonságérzet abban, amiben létezem.
Biztonságban vagyok! Biztonságban vagyok nem csupán fizikai valómban, hanem érzelmi valómban is. Biztonságban van a lelkem, a testem. Az érzéseim és a gondolataim is biztonságban vannak.
Képzeld, azon kaptam magam, hogy egyszerre már nem úgy aggódom. Elkezdtem másként szemlélni a világ és a magunk kapcsolatát. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem voltam tudatos többé, vagy hogy nem mértem fel az események súlyát. Nem! Csupán átértékelődött minden. Minden történés és minden személy körülöttem megtalálta a valódi helyét. A fontosak maradtak és még közelebb húztam őket (és jönni is akartak), a kevésbé fontosak pedig hadd menjenek. Nincs szükségem rájuk. Az, aki muszájból van itt, nos, róla igyekeztem csak akkor tudomást venni, amikor már döngette a vaskaput.
MINDEN NEGATÍVAT, legyen az érzés, személy, dolog, szag, íz, történés, közvetlen vagy közvetett tapasztalás, KIZÁRTAM! Kizártam az életünkből!
Felemeltem a napi búzafű adagomat az addigi négyszeresére, a C-vitamin dózisom minimum napi 20000 mg volt/van, a vitaminokat mindig “böcsülettel” bevettem/beveszem, és csak néha bűnöztem/bűnözök az édességgel. Úsztam/úszom heti négyszer, és elkezdtem azt a tevékenységet, amiben igazán kiteljesedhet a másik felem is; útjára indítottam Veganeeta-t!
Ezen életformám evidenssé, megszokottá, hétköznapivá és rutinszerűvé vált.
Elfogadtam, hogy nem iszom többé alkoholt, egyetlen korty bort sem (nem, mintha az évi 2-3 pohárral a múlt átlagában sokat fogyasztottam volna), minden nap a megfelelő szuperélelmiszereket fogyasztom. Tripla adag goji bogyót eszem, a chia magból ehetnék többet, de heti 3-4 alkalommal azt is fogyasztok, a zöldségek és gyümölcsök mindennapi táplálkozásom 80%-át teszik ki. Kizárólag gluténmentes gabonát eszem, havi egyszer eszem rizst (később írok a rizsről). Lecseréltem a kozmetikumaimat, a család mindenkori tisztálkodó eszközeit, hogy megtisztítsam a szervezetünket a kőolaj származékoktól.
Az elmúlt hónapok arról szóltak, mind fizikai, mind pedig mentális értelemben, hogy megtisztítsam magam, és a családom.
Kiűzzem a rák csíráját is az életemből. Hittem benne! Minden hitem, erőm és energiám ezen “munkálkodott” a háttérben.
Nyugodt voltam, Nyugodt vagyok. Nem görcsöltem. Elfogadtam. Én engedtem be, nekem is kell kitessékelnem. Örökre.
Kinyitottam neki az ajtót, amin minden egyes nap kiküldött magából egy darabot a vesztébe.
Így kerültem egyre közelebb és közelebb 2016. december 1. napjához, amikor is, a legutóbbi vérvételem napján erőtől duzzadóan tartottam oda a karom újra.
Néhány napig remegő kézzel nyitottam meg a levelesládámat, az újabb véreredményemre várva. Aztán egy reggel (anyuéknál a disznóvágás utáni napon a hajnali órákban), a kéretlen levelek között találtam meg az EREDMÉNYT. Olyan remegés uralkodott el rajtam, hogy alig tudtam érinteni a telefonom kijelzőjét. A könnyeimtől alig láttam a képernyőt, meg kellett néznem még egyszer, és még egyszer és még egyszer, amit írtak. Zokogva mutattam Gerinek, majd zokogva rohantunk le anyuékhoz, azt rebegve, hogy JÓK AZ EREDMÉNYEIM! MINDEN ÉRTÉKEM A NORMÁL TARTOMÁNYBAN VAN! ANNAK IS A KÖZEPÉN!!! Minden ízemben reszkettem a boldogságtól, a sokktól, a “nemtudommitől”.
Persze ők is sírtak, mindannyian bőgtünk.
Hát megérte?
Nem kérdés.
Megérte.
Folytatom?
Nem kérdés.
Ez az életem. Így élhetek!
Engedtem, hogy meggyógyítson a családom határtalan szeretete, és engedtem, hogy meggyógyítsam önmagam.
…
Most képtelen vagyok többet írni erről. Ha szeretnéd még, beszélgessünk.
A családomon és barátainkon kívül hálával tartozom drága Szűcs Andrea ügyvédnőnek azért, amiért mindig fogja a kezem, és azért, mert általa megismerhettem Mélykuti Ilonát, aki nem csupán mindig ott erősít, ahol kell, de csodás lénye már önmagában rehabilitáló hatású. Köszönöm Nekik is!
Anita
