Az első falatok
Elkezdődik a Veganeeta Home életének legújabb felvonása! Hatalmas örömmel, tördelő kézzel és határtalan izgalommal végre kikiálthatjuk, hogy 2023. június 3. napján megnyitja kapuit az új Veganeeta Home!
Új fejezetet nyitunk, nem csak az étterem, de az egész Veganeeta brand életében is, amely fejezet első lépéseit szeretnénk megosztani Veletek. Öt éve már, hogy a kis Veganeeta Home étterem kinyitotta ajtaját a Nagyérdeműnek, most pedig elérkezett az idő arra, hogy megújuljunk, hogy új éttermünket birtokba vegyük. Óriási munka van mögöttünk, ám jóval több még előttünk.
Sok szeretettel és óriási várakozással tekintünk a jövőbe és legjobb tudásunk szerint készülünk a jöttötökre. Nyitott szívvel és tárt karokkal invitálunk Benneteket a megnyitó eseményre.
Alább tudtok választani a kétféle menü közül, majd foglalni, hogy mindenképpen együtt ünnepelhessünk.
Kérlek benneteket, hogy mindenképpen annyi főre foglaljatok, ahányan jönnétek.
Egy menüsor 5 fogást és egy pohár prosecco-t tartalmaz személyenként.