Kedves Veganeetásom, és leendő Veganeetásom!

 

Új időszámítás veszi kezdetét.

Egy érdekes, újdonságokkal teli, temérdek teendővel, óriási szorgalommal és mérhetetlen alázattal átitatott, sok-sok szerelemmel átszőtt szakasza kezdődik meg az életünknek.

Azonban ez a kezdet nem csupán a mi családunknak hoz eddig ismeretlen, ám rengeteg csodálatos felfedeznivalót, hanem Számodra is, kedves Veganeetásom!

Hogy miért gondolom ezt? Nos, álljon alább egy csipet abból, amit jelenteni szeretnénk Neked.

Nyitás előtt egy hónappal már üzemel a kávézó lelke, az én eredeti, 1964-es, Faema E61-es kávégépem, amiért legalább annyira hálás vagyok, mint azért, hogy most e sorokat írhatom Neked

 

A Veganeeta Home speciality kávézó.

Egyetlen percig sem titkolt vágyam, hogy átadjam függőségem, egészen pontosan, hogy Téged is függővé tegyelek a kávémtól. Azaz az ország első számú baristájának, saját kezűleg pörkölt kávéjától, az Umamitól, ami úgy rabul ejt majd az első találkozáskor, hogy repesve várod a következő pillanatot, hogy eggyé válj vele. És ha még a kávéból készült koktéljainkat is megkóstolod, végképp nem tudsz lemondani rólunk.

 

A Veganeeta Home reggeliző. Mi több, hétvégi brunch-oló.

Óhh, igeen! Mindig is szerettem a hosszan elhúzott, óriási, napsütéses reggeleket, amikor az édes ébredezés mellett azt eszem, azt iszom, amit csak megkívánhatok, a magam totális komfortjában. Igen, éppen ezért lesznek ilyen kellemesen bizsergetős vegán gasztroreggelijeink is. Hétvégente is szeretettel, friss vegán péksütikkel, isteni étkekkel, remek kávéitalainkkal, gyerekjátékokkal, traccsolással, vagy éppen nyugalommal, társasággal, a frissen pörkölt kávé illatával, csodás pillanatokkal kényeztetünk Téged is, kedves Szülővé vált Felnőttársam, hogy ha azt kívánod, megérezd az igazi, hamisítatlan kávéházi nyüzsit, vagy a melegséget árasztó, reggeli nyugalmat, miközben a gyerekeidet is biztonságban tudhatod, és nem neked kell elkészíteni, elpakolni, mosogatni, kitalálni, kitálalni… csak leülni, és hagyni, hogy maguktól történjenek a dolgok. (ez mind egy mondat volt… wow!)

 

A Veganeeta Home sütiző.

Helyben készült, alaposan kidolgozott, zömében saját receptúráink szerint készített, vegán sütikkel is várunk Téged, aki az édességek rabja vagy, és Téged is, aki csak kíséred a Függőt, mert olyan sós ropogósokat is sütünk, amiktől Te is elcsábulsz majd!

 

A Veganeeta Home étterem.

Méghozzá vegán étterem. Képzeld, imádni fogsz minket Te is, aki leendő vegán, vagy “egyáltalánnemvegán” vagy. Tudod, mi sem annak születtünk, éppen ezért oda leszel a kajákért, amikből egyetlen dolog nem fog hiányozni számodra: az érzés, hogy valami állatit eszel. Tudod miért? Mert nálunk Te is állati jókat fogsz lakomázni. Megígérem, hogy eszedbe sem fog jutni predánságod! Hm? Kipróbálod?

 

Nézd, ha készen lesz, ez például lehetne a ti kis sarkotok, hm? 😉

A Veganeeta Home randihelyszín.

Azt hiszem, ezt nagyon nem kell magyaráznom… nézz be, és érezni fogod… még a világítást is magad állíthatod be a kiválasztott asztalotoknál, ha úgy szeretnéd… 

 

A Veganeeta Home játszótér.

Méghozzá nem csak gyerekeknek. A rengeteg gyerekjáték mellett Ti, akik már nem gyereknek látszotok, Ti is találtok magatonak elfoglaltságot bőven. Nézzetek be, mutatom! 

 

A Veganeeta Home beszélgetőplacc.

Imádnék nálunk ücsörögni a barátnőmmel, megnézni és megvitatni a mecset nagy társasággal, megismerni más Veganeetásokat… vagy csak meginni egy isteni kávét, megenni egy vegán, mindenmentes sütit, vagy legurítani egy frissen csapolt Guinness-t, és végigbeszélni azt a 20 percet a Szerelmemmel telefonon…

 

A Veganeeta Home söröző.

Ha odavagy a minőségi sörökért, mondjuk tudunk ajánlani ezt-azt.

 

A Veganeeta Home borozó.

A balatoni lankák kedves kis pincészeteinek zamatosabbnál zamatosabb tételeivel várunk pincehidegen, borkorcsolyával, és sok-sok szeretettel.

 

A Veganeeta Home rendezvényhelyszín, az érdekes beszélgetések háza.

Bármit megszervezünk Neked, amit elképzeltél.

Ezen kívül időről időre nálunk találkozhatsz ismert személyekkel, akikkel napról napra, estéről estére nem csak a világot készülünk megváltani, hanem a Mindnyájunkat érintő, érdeklő és mozgató témákon túl hatalmasakat is beszélgethetünk majd. Mitöbb! Teszünk róla, hogy nálunk tanulj meg vegánul főzni is! Vegán főzőkurzusainkon mindig egy “híresnevesvegánszakács” fogja majd a kezed! 

 

A Veganeeta Home közösségi tér, szociális háló.

Mi tényleg mindenkire gondolunk. A legkorábban és legkésőbb születettek is második otthonra lelnek nálunk. Erről is hamarosan minden kiderül.

A Veganeeta Home megnyugvás, család, másodikotthon, szerelemhely, gyógyír, édes, sós, világos, kényelmes, tiszta, fényes, ártatlan, üdítő, simogató, mosolygó és kikapcsoló.

A Veganeeta Home egyedi, első, megismételhetetlen, örökmozgó, nyugodt, harmónikus és a lelkedhez beszél.

A Veganeeta Home-ban csak Érted vagyunk, magunknak, de Érted dolgozunk, Veled szárnyalunk, együtt nevetünk, nagyokat beszélgetünk, kézenfogva haladunk. Eldöntöttük: április elsejétől Veled együtt megyünk.

A Veganeeta Home álom volt, valósággá lett. A Veganeeta Home mindig is létezett, A Veganeeta Home ott van Benned, bennem, bennünk, Mindnyájunkban.

Gyere el, érezd át, szippants bele, légy a rabja, és bármit is kérsz tőlünk, fogyaszd egészséggel és fogadd olyan szeretettel, mint amilyen jószívvel mi készítjük Neked!