Egyik kora délután nálunk volt Eszti. Tudod, az új családtagunk, aki segít nekem néha-néha Benjamin körül, amikor napközben is (nem csak éjjel) dolgoznom kell.

Egész muris, ahogyan csináljuk, ugyanis ahogy megérkezik Eszti, egy gyors egyeztetés után, anya elvileg azonnal beleveti magát a munkába. Nos, ez a gyakorlatban valójában úgy néz ki, hogy anya félrevonul a vendégszobába a laptoppal, telefonnal, töltőkkel, füzettel, tollakkal, illetve azzal a reménnyel, hogy az aznapra kitűzött feladatainak egy részét elkészíti, letelefonálja, egyezteti azért, hogy este, miután elaludt az aprónép, apával egymás mellett ülve folytassák a munkát.

Khm, szóval anya nekilát dolgozni úgy, hogy folyamatosan számít a kis Benjamin jelenlétére. Aki be-bekukucskál, beköszön, megmutatja a legújabb legó farmot, amit összeépített, simogat, ölel, csak egyet bumbizik, meghemperedik az ölemben és sorolhatnám a szívemet oly nagyon melengető kis dolgait akkor is, amikor anya “dolgozik”.

Azaz helyesen: abban a két órában, amíg itt van Eszti, anya dolgozni PRÓBÁL.

A minap – itt hagytam egyébként abba a történetet -, megjött Eszti. Ezúttal főznöm kellett a blogra és egyébként is vacsorára. Megjegyzem egészen eddig a pillanatig az “alkotás”, azaz a főzés+fotózás+recept írás mindig Benjamin jelenlétében zajlott. Ő, legkisebb kuktaként egyfolytában mellettem volt/van. Hol a pluton ülve öntöget, kever-kavar, rajzol, épít, mesét néz, én mesélek neki… és még sorolhatnám. Mostantól, hogy van Esztink, akár néha-néha még úgy is főzhetek, hogy ő közben lefoglalja Benit.

Tehát a főzés nálam minden esetben azt jelenti, hogy gondosan elkészítem az ételt, közben írom a recept hozzávalóit (ha tésztával kísérletezek, vagy valami sütivel, azokat persze többször kell “próbasütni”, mire meglelem az ideális pl. liszt-összeállításokat), majd beállítom és lefotózom az elkészült művet. Sokszor, több “kompozíciót” is készítek, ügyelve arra is, hogy ki ne fussak egyrészt az időből (négy körül megyek Bazsimért oviba) és a napos órákból, mert amint lámpát kell kapcsolnom (műterem híjján) nem lesznek megfelelőek a képek sem.

Uhh, tényleg, erről a “fényképészdis” mókáról is lenne mit mesélnem… 😀

Nem vagyok egy született fotós, de a lelkesedésem minden bizonnyal kárpótol mindenért! És, ahogy elnézem az ételfotókat, már van legalább 2 olyan fénykép, ami tetszik is (a kb. ezerből). Szóval rendkívül lassú, ám annál biztosabb léptekkel haladok, hogy lelkes kezdőből még lelkesebb amatőrré váljak a fényképezés terén.

Teljes meggyőződéssel állíthatom, hogy a családomon kívül soha semmi nem adott ennyi energiát, soha semmiben nem leltem ilyen határtalan örömet, mint a veganeeta-ban. Úgy, ahogy van! Minden pillanatot, minden “munkafázist”, a receptek összeállításától kezdve a főzésen át, a fotózáson keresztül, a webre való feltöltésig mindent, mindent imádok! Határtalan lelkesedést, kellemes izgalmat, még nagyobb boldogságot (pedig azt hittem, hogy már nem lehet fokozni) és teljességet érzek, amióta a veganeeta létrejött. Tudod, az ebben a legszebb, hogy habár még nagyon kevesen vagyunk, akikre hatással van, mégis azt érzem, hogy hatalmas hálával tartozom, amiért létezik.

…

És, bizony létezett az a bizonyos parasztvacsora is, amit valahol a címben, sok-sok beszéddel ezelőtt ígértem Neked.

Szóval, számomra a parasztvacsora elengedhetetlen résztvevője a héjában sült aprókrumpli. Gondoltam is egyet, be is dobtam a sütőbe vagy másfél kilónyit, némi vizet spriccelve alá.

Kigondoltam, hogy készíteni fogok hozzá avokádó krémet (persze, ahogy megszokhattad, nem szokványos avokádó krémről beszélek), csicseriborsó krémet és egy jó gombamártást is. Ezeknek már a puszta gondolatától is képes vagyok megéhezni most is, amikor ezt írom (este fél tíz van, szerda). (Ezen a napon egyébként főztem még sütőtök krémlevest is, amit hamarosan hozok Neked!) 

Ez a recept tehát egy “sokrésztvevős” ízorgia lesz, mert kapni fogsz egy avokádó krémet – guacamolét, ha úgy tetszik, egy gombás mártást és egy kis humuszt is a krumplid mellé, nameg sok-sok zöldséget. És szívesen adnék egy jó meleg hársfateát is. 🙂

Hát, valójában nem is parasztvacsora ez, csak a krumpli miatt asszociáltam egy merészet… Ez egy majdnem parasztvacsora. Így azt hiszem helyesebb. 

Az avokádó:

Fogjuk meg az avokádóinkat és jól nézzük meg ezeket a csodás teremtményeket, mielőtt felvágjuk! Hihetetlen, hogy ebben a körtényi növényben, a közepén található hatalmas magon kívül még mennyi, de mennyi értékes összetevő található. Sem íze, sem pedig különösebb illata nincs, mégis ami benne rejlik, már önmagában hatalmas kincs. Nem kell hivalkodónak lennie, hiszen tápanyagtartalma magáért beszél. Ez a tápláló gyümölcs vitamintartalmának köszönhetően kitűnő antioxidáns hatású, nagyon jó fehérjeforrás és többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmaz. Az avocado értékes húsának nagyon kevés a cukortartartalma, ezért cukorbetegek számára is ajánlott a fogyasztása. Számos dologgal méltathatnám, de helyettem tegyék ezt meg a száraz tények:

– az érett termésekből sok olajat préselnek, amit a kozmetikai iparban is használnak,

– régóta ismerik afrodiziákumként is,

– magas a vastartalma,

– ha kiszáradt a bőröd, vele szépen rendbe teheted,

– jótékonyan hat az ízületi fájdalmakra és csökkenti a koleszterinszintet.

Hmm, nézzük csak a leírásokat: