2019. szeptember 

Tegnap reggel egy szuper kedves Vendégünk nálunk reggelizett és azt mondta, hogy sajnos ő nem hagyhatja el a húst, az erős fizikai aktivitása miatt. Elkezdtünk beszélgetni a fehérje pótlásáról tisztán növény alapokon, a komplettálásról, egy jól összeállított, teljes növényi étrendről és a szervezetünkre rótt egyéb terhekről, amiket az állati eredetű ételek okozhatnak.
Nem fejeztük be a diskurzust, csak abbahagytuk, mert hála Istennek sokan választottatok bennünket a napotok első óráiban, de nyitás előtt én a napomat, mint szokásosan, a zöld turmimmal indítottam. Megmutattam a Vendégünknek, hogy micsoda fehérje – és vitamin bombát fogyasztok minden reggel (amit az eső ellenére lencsevégre is kaptam még nyitás előtt), így pont kapóra jött, hogy végezvén a “műszakommal” azonnal leírjak Nektek néhány sort arról, hogy milyen csodálatos hatásai vannak a reggeli zöldturmixnak a szervezetünkre nézve azon túl, hogy fehérjét vihetünk be vele. ??????

Miért fogyasszunk zöld leveleket, méghozzá turmixolva?

A teljesség igénye nélkül engedj meg egy rövid felsorolást azzal a nem titkolt szándékommal, hogy igenis térítsem (!) a napi – legalább – 3 dl zöld turmix fogyasztását, azaz hogy minden egyes napon mindenki legalább egy turmixnyi zöld levélmennyiséget fogyasszon! Mindamellett, hogy a zöldek telis-tele van antioxidánssal, a zöld levelek a klorofill egyik fő forrásai! “Nem létezhetne élet napfény nélkül, és nem létezhetne élet klorofill nélkül.” ? Növények antioxidáns tartalma: a növények saját maguk védekezése érdekében (környezeti hatások ellen védekeznek) állítják elő ezeket a molekulákat, az antioxidánsokat, amelyek a mi szervezetünk számára is elengedhetetlenek. A répa zöldjében például sokkal több tápanyag van, mint a gyökerében. Ha tehát megfelelő mennyiségű zöld tömeget fogyasztunk (a kiegyensúlyozott növényi étrend mellett) nincs szükségünk mesterségesen előállított készítményekre. Elég, ha megnöveljük a sötét zöld levelek napi bevitelét, és fokozatosan bevesszük az étrendünkbe azok fogyasztását. ?

Minden fehérjemolekula egy-egy aminosavlánc. Esszenciális aminósavaknak nevezzük azt az aminosavat, amelyre ugyan szükségünk van, ám szervezetünk azt képtelen előállítani, ezért táplálékunk részeként kell azt testünkbe bejuttatni. Ha változatosan fogyasztjuk a zöld leveleket, akkor kielégíthetjük velük szervezetünk teljes esszenciálisaminosav-szükségletét.
Szervezetünk sokkal könnyebben hoz létre fehérjét a zöldek egyedi aminósav-választékából, mint azokból a számára idegen, komplex, hosszú láncú fehérjemolekulákból, amelyek pl. a húsokban vagy húskészítményekben találhatóak. Amikor zöld leveleket eszel, az olyan, mintha a szervezeted regenerálná önmagát. Lúgosít, lassítja az öregedéssel járó szellemi hanyatlást, nyersen kiváló emésztést helyreállító, béltisztító és gyomor regeneráló szerepet töltenek be.
A legolcsóbb és legtermészetesebb vitamin- és ásványi anyag források és kivételes sejtregeneráló hatásuk van.

A teljesség igénye nélkül, csupán azt mondom, hogy idd őket önmagad egészségéért és szoktass rá még valakit. Érte, érted, értünk!