kelt: 2019. nyarán

Oh, Veganeetásaim!

Többek között ezekért az írásokért is (!) érdemes!! Miattatok, önmagam miatt és mert valamiért naivan azt szeretném hinni, hogy maradandót alkotok/alkotunk! 🙏🏼🥰❤️💚🌱🖇🔗☀️ Egy csodás márciusi vasárnap volt, amikor Daniella felhívott telefonon, és csicsergő hangján találkozót kért, alig másfél órával későbbre. Az egész beszélgetésünk olyan volt, mintha legalább is régnemlátott ismerősök lennénk. Kérdezett rólunk, rólam, az én drága Homeomról, majd klaviatúrát ragadott, és nem restellte leírni a majd’ két órás eszmecserénk esszenciáját.

A foto rólam 2019-ben készült

Szerettem Veled beszélgetni Daniella!! Köszönöm a cikket az egész @streetkitchenhu csapatnak!

“Egy éve nyitott a Veganeeta, és noha nem jósoltak nagy jövőt neki, Árvai Anita minden kétkedőre rácáfolt. Remek vegán ételeket ettünk, és olyan, mintha nem is étteremben, hanem egy barátunk otthonában járnánk.” “ egy év után bátran kijelenthetik, hogy mára már sokan vannak, akik célzottan a Veganeeta miatt látogatnak el a magyar tengerhez.

Nem csak remek ételeket lehet itt kóstolni, de Anita végzett baristaként nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a legjobb minőségű kávét szolgálja fel a vendégeknek” “rendszeresen szervez különböző tematikájú főzőklubokat is – nem workshopoknak hívja őket, mert ahogyan mondja, sokkal több annál, hiszen itt a lényeg, hogy az emberek, amellett, hogy megtanulhatják néhány étel elkészítését, motivációt, lendületet kaphatnak, töltődhetnek és kapcsolatokat építhetnek.” “Anita tényleg szívvel-lélekkel viszi a helyet: minden nap jelen van, ismerősként köszönti a vendégeket, sőt, előfordul, hogy a receptet is kinyomtatja, ha valakinek nagyon tetszett az étel – azt mondja, hogy éppen ettől egyedi a VeganeetaHome.
Tele van tervekkel: cukrászat is nyílik az épületben, és külföldi főzőklubokat is indít majd. Tortákat megrendelésre is készítenek, ezek szintén cukor- és gluténmentesek, és természetesen vegánok. Saját maguk sütik a kenyeret, a gluténmentes bucikat és minden reggeli pékárut is.”